Literatura académica sobre el tema "Érd (Hungary)"

Dolgozatunkban a teljesítményvolumen-korlát (TVK) hatását kívánjuk bemutatni a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (továbbiakban PTE KK) intézményi szintű finanszírozására. Adatok és módszerek: Az elemzésben szereplő adatok az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) felé küldött jelentéseken alapulnak, mindenhol az aktív fekvőbeteg-szakellátásra vonatkoznak és a 2004–2008 közötti időszakot fedik le. Meghatároztuk az egy súlyszámra eső tényleges OEP-térítési díjat, a TVK okozta finanszírozási veszteséget. Elemeztük a területi ellátási kötelezettségen kívüli, illetve a sürgősségi esetek arányát klinikai bontásban. Eredmények: A PTE KK egy súlyszámra eső forint térítési díja a TVK bevezetését követően elmaradt az OEP által előre meghirdetett díjtól. A vizsgált 5 év alatt, vagyis 2004–2008 között a PTE KK esetében a TVK okozta veszteség 3,256 milliárd forintot ért el. A PTE KK egészének vonatkozásában az ellátott esetek 25,3%-a, illetve a teljesített súlyszám 24,5%-a a területi ellátási kötelezettségen kívülről érkező betegek ellátását jelentette. A sürgősségi esetek arányának vizsgálata a teljes betegellátási volumenen belül azt mutatta, hogy az esetek 31,5%-a, míg a súlyszámok 36,1%-a származott sürgősségi betegek ellátásából. Következtetés: A teljesítményvolumen-korlát bevezetése jelentős mértékben csökkentette a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ egészségbiztosítási finanszírozását 2004–2008 között.

Abstract: Introduction: Violence against health care providers is getting more awareness nowadays. This topic is in the focus of international scientific attention also, although in Hungary exact data is lacking. Aim: The present study aimed to assess the correlations between violent acts against health care workers and their effects with different sociodemographic and workplace-related factors. Method: A quantitative cross-sectional online survey was conducted enrolling 1201 health care providers. Data were analysed trough chi-square, Kolmogorov–Smirnov, Mann–Whitney and Kruskal–Wallis tests, where appropriate. Results: Verbal and physical aggression was experienced more frequently by nurses who were males, above the age of fifty, working in in-patient care or in 12 hours shifts or constant night shifts. The same groups of health care providers suffered more from the negative emotional consequences of violent acts. Conclusions: Aggression is a serious problem in the Hungarian health care system, therefore employees have to be prepared for these acts. Orv. Hetil., 2017, 158(6), 229–237.

A emberek D 3 -vitamin szükségletének legfontosabb forrása a bőrben lezajló D-vitamin szintézis, ennek kulcslépése a D-provitamin ultraibolya sugárzás hatására bekövetkező fotoátalakulása D-previtaminná, amelyből a D 3 -vitamin hő hatására keletkezik. Hazánk elhelyezkedésével azonos szélességi körökön végzett vizsgálatok alapján az ultraibolya-B sugárzás a téli időszakban nem elegendő a D 3 -vitamin szükséglet biztosításához, ez D 3 -vitamin hiányhoz vezethet, és növeli az osteoporosis kialakulásának kockázatát. Célkitűzés: E tanulmány célja annak megítélése volt, hogy a magyar lakosság számára a napból érkező ultraibolya sugárzás az év különböző hónapjaiban biztosítja-e napi 1000 IU D 3 -vitamin keletkezését, illetve az ultraibolya expozíció szempontjából kedvezőtlenebb téli és tavaszi hónapokban kialakulhat-e D 3 -vitamin hiány. Módszer: A szerzők elemzéseikhez a rendszeres méréseken alapuló, a földfelszínt Budapesten érő ultraibolya-B sugárzási adatokat hasnálták fel. Jelen becslés elvégzéséhez a szerzők a D 3 -vitamin termelődés szempontjából legkedvezőbb feltételeket vették figyelembe, és ezekkel az év egyes hónapjainak ultraibolya-B sugárzási átlagértékére vonatkozóan meghatározták a D 3 -vitamin termelődés lehetséges optimális mértékét. Eredmények: A számítások alapján Budapesten a déli órákban a föld felszínét elérő legnagyobb mennyiségű hatékony ultraibolya-B sugárzás júliusban, míg a legkevesebb december hónapban jelentkezik, a két hónap között a különbség több mint 35-szörös a júliusi hónap javára. A november–márciusi időszakban több mint 200 percet kellene a szabadban napon eltölteni, hogy elégséges D 3 -vitamin termelődhessen a bőrben. Ez egyrészt irreálisan hosszú idő, mert már túlnyúlik a dél körüli maximális napsugárzási időszakon, amit a számításokhoz alapul vettünk, másrészt, ha csak az arc és kéz fedetlen, akkor a szükséges besugárzottság meghaladja az 1 minimális erithema dózis értéket, azaz a bőr leégését okozza. Következtetések: A kapott eredmények alapján, Budapesten az egész évi hatékony ultraibolya-B sugárzás több mint 95%-a a márciustól októberig terjedő időszakban mérhető, tehát a november–februári időszak feltehetően akkor sem nyújtana elég mennyiségű ultraibolya sugárzást, ha ennek érvényesülését egyébként nem akadályozná az ebben az időszakban jellemző és elkerülhetetlen zárt ruházkodás és kevesebb szabadban tartózkodás.

A végstádiumú szívelégtelenség jelenleg ismert, hosszú távon legeredményesebb kezelési módszere a szívtranszplantáció. Célkitűzés: A szerzők a hazai szívátültetések eredményességének javítása érdekében retrospektíve megvizsgálták az első 16 év minden fellelhető adatát a korai műtét utáni időszak tekintetében és összevetették a szakirodalomban található eredményekkel. Módszer: 1992. január 3. és 2007. december 31. között 125 beteg esetében 127 szívátültetés történt Magyarországon. Az Ér- és Szívsebészeti Klinika dokumentációján kívül az Igazságügyi Orvostani Intézet archívuma, az Országos Vérellátó Szolgálat regisztere és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet adatai szolgáltak forrásként. Eredmények: A korai halálozás az utóbbi időszakban erősen közelít a nemzetközi gyakorlatban tapasztalható szinthez. Vezető halálokként a szerzők gyakorlatában is a donorszív elégtelensége tehető felelőssé a legnagyobb számban. Mellette fertőzés, műtétkor nem uralható vérzés és többszervi elégtelenség fordult elő gyakrabban. Súlyos graftelégtelenség kezelésére egy esetben sikeres retranszplantáció történt, a leghatékonyabbnak ismert műszívkezelés azonban a vizsgált időszakban teljesen hiányzott a hazai eszköztárból. A heveny kilökődés kezelésére alkalmazott gyógyszeres terápia, a nemzetközi szintnek megfelelően, kiváló eredményűnek bizonyult. Következtetések: A továbblépés érdekében kiemelt feladatnak kell tekinteni a műszív alkalmazását a hazai gyakorlatban. A donorkezelésben és a szervkivételek során országosan egységes és javuló minőséget biztosító protokollok kialakítását és alkalmazását kell szorgalmazni.

A tanulmány amellett érvel, hogy eredményes város- és településfejlesztés, csak úgy képzelhető el, ha azt a mai szükségletek felmérésén túl az épített és természeti környezet komplex ismeretére alapozzák. A legtöbb nyugat-európai országban a hosszú távú és folyamatos műemléki topográfiai kutatómunka biztosítja az ehhez szükséges tudás és ismeretek szilárd alapját. A magyar műemlékvédelem másfél százados története során szintén voltak figyelemre méltó erőfeszítések annak érdekében, hogy az ország műemlékeinek, illetve tágabban műemléki értékeinek kor-szerű és többé-kevésbé naprakész kataszterét megalkossák, de ezzel a szükséges szakmai mélységben sohasem sikerült a teljes ország teljes területét lefedni és az 1950 és az 1980-as évek vége közötti periódustól eltekintve, a vállalkozás mindig csak részlegesen, gyakori megszakításokkal és hosszú szünetekkel valósulhatott meg. Az 1990-ben bekövetkezett politikai rendszerváltozás után minden szakmai érv amellett szólt, hogy újrainduljon a magyarországi műemléki értékállomány rend-szerelvű számbavétele. A magyar épített örökség jellegzetességei alapján a topográfiai számbavétel szempontjából szóba jövő objektumok száma jelenleg 300.000-re becsülhető. Ezt a célt szem előtt tartva a tanulmány tömör, átfogó képet ad Német-ország, Ausztria, Svájc, Franciaország és érintőlegesen Anglia példáján a műemléki inventarizáció, illetve topográfia európai, elsősorban kontinentális fejlődéséről, aláhúzva a műemléki topográfia és a műemlékvédelem elméleti és gyakorlati kihívásai közti szoros összefüggést és a társadalmi háttér jelentőségét. --- Inventorization of Monuments and Making Accessible the Built Heritage The author argues, that any kind of settlement or town development needs the complex and thorough knowledge of the built and natural environment in question. The long term and continuous research in the field of monument’s inventorization has provided the solid foundation for all these aspects of knowledge in most of the western European countries for more than a century. In the course of the one and a century old history of monuments protection in Hungary there were also notable efforts to create an up-to-date and updated inventory of every kind of monument in the country, but it never managed to cover the territory as a whole to the required professional depth, and apart from a period from1950 to the end of the 1980s the project was fulfilled only partially, interrupted many times and with protracted gaps. After the change in the political system in 1990 all the professional arguments promote the effort to restart the systematic inventorization of the monumental substance of Hungary. According to the characteristics of the built heritage, in Hungary the number of the objects which today have to be taken into consideration might be estimated as being as many as 300,000. In favour of this ambition the study provides a concise overview of the historical development of the European, primarily continental development of monuments inventorization (Germany, Austria, Switzerland, France and superficially England), underlining the connection between the inventorization and the practical and theoretical challenges of monuments protection, and their societal background.Keywords: inventorization of monuments, built heritage, Inventory of Historical Monuments, protection of monuments

Összefoglaló. A társadalmi innovációt és közösségi tanulást kutatók általában társadalmi méretű természeti katasztrófákból indulnak ki (Moulaert et al. 2013: 113–130). Mi a járványt próbáljuk úgy tekinteni, mint az egész közösséget érő kihívást, amely új tanulásokat és innovációkat eredményez (Márkus–Kozma 2019: 5–17). Paradigmatikus kutatási módszerünk a résztvevő megfigyelés (Moulaert–MacCallum 2019: 115–120). Ezt kiegészítjük a szociális média elemzésével, valamint célzott interjúkkal és folyamatos monitorozással. Az események lefutására példaként az oktatást (tanárokat, tanulókat, szülőket és fönntartókat) használtuk. Négy lakossági csoportot és jellegzetes magatartásaikat sikerült körvonalaznunk a kormányzat mint aktor mellett: a „lojálisakat”, a „vádaskodókat”, az „aktívakat” és az „innovatívakat”. Az oktatásügy története a járványveszély idején változó dinamikát mutat. A járványveszély kihirdetésekor a civilek innovativitása fellángolt; ezt azonban a kormányzati adminisztráció később fokozatosan visszaszorította. A kívánatos ezzel szemben a felek partnersége lett volna. Summary. Researchers of social innovation and community (social) learning usually start their analyses from natural disasters (Moulaert et al. 2013: 113–130). In this paper, we defined the first six weeks of pandemic threat (COVID-19) in Hungary as a community-wide challenge that resulted in new learning and innovation (Márkus–Kozma 2019: 5–17). We choose participatory observation as the main research method (Moulaert–MacCallum 2019: 115–120) which was complemented by social media analysis as well as targeted interviews and ongoing monitoring. We used education (teachers, students, parents and owners of institutions) as an example. We outlined four population groups and their typical attitudes towards the government’s anti-virus education policy: the “loyal”, the “accuser”, the “active” and the “innovative”. The education policy showed changing dynamics at the time of the epidemic threat. When the threat was announced, the innovativeness of civilians flared up; however, this was later gradually suppressed by government decisions. The desired, on the other hand, would have been a partnership between the parties.