Academic literature on the topic 'Depresszió'

Hazánkban nem történt átfogó vizsgálat a várandósság alatti depresszió és szorongás gyakoriságának feltérképezésére. Célkitűzés: A szerzők a hiányzó adatok megállapításán túl célul tűzték ki azok szociodemográfiai összefüggéseinek vizsgálatát is. Módszer: Szombathely 10 védőnői körzetében populációs alapú monitoringot hoztak létre minden nőről, aki 2008. február 1. és 2009. február 1. között került terhességi nyilvántartásba. Háromszázhét fő kora terhességi várandóson a depressziót a rövid Beck-depresszió-kérdőívvel, a szorongást a Spielberger-féle vonásszorongás-kérdőívvel mérték. Eredmények: A várandósok 17,9%-a (95%MT: 13,0–21,5%) jelzett depressziós tüneteket, 1,0%-uk súlyos depressziót mutatott. A szorongásos tüneteket mutatók aránya 14,6% (95%MT: 10,7–18,6%) volt, míg 4,2% kifejezetten szorongott. Szignifikánsan magasabb szintű depressziót és szorongást jeleztek a szakmunkás képesítésnél kevesebbel rendelkezők, a legalacsonyabb jövedelműek és a munkahellyel nem rendelkezők. Ezenfelül szignifikánsan magasabb depressziót jeleztek a 18 évnél fiatalabbak és az élettársi kapcsolatban élők. Következtetések: A vizsgált mintában a kora terhességi depresszió és szorongás prevalenciája lényegében megegyezik a fejlett piacgazdaságú országokban megfigyelhető gyakoriságokkal.

A depresszió a külföldi és hazai felmérések szerint is a leggyakoribb pszichiátriai tünetegyüttes. Nyugat-Európában a major depresszió élettartam-prevalenciája 13%, egyéves prevalenciája 4% körül alakul. Magyarországon is hasonló a súlyos depresszió előfordulási aránya; a családorvosnál megjelenő betegek mintegy 5–8%-ánál diagnosztizálható valamilyen depresszív zavar. A megbetegedés nők körében és az életkor előrehaladtával gyakrabban fordul elő. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a depresszió jelenleg a harmadik leggyakoribb munkaképesség-csökkenésért felelős betegség. A kórkép jelentőségét növeli, hogy nagymértékben rontja az életminőséget, gyakran társul szorongással, alvászavarokkal, alkohol- és drogfüggőséggel, valamint egyes szomatikus kórképekkel. A depresszió az öngyilkosság legfőbb rizikófaktora. A depresszió szűrésében, diagnosztizálásában nagy szerep jut a családorvosnak. Nemcsak a levert hangulatról, szomorúságról, öngyilkossági gondolatokról panaszkodó beteg esetén kell depresszióra gondolni, hanem szervi betegséggel nem magyarázható egyéb tünetek, fejfájás, fáradékonyság, hasi fájdalom, gastrointestinalis panaszok, testsúlyváltozás esetén is. A családorvosnak megfelelő ismeretekkel kell rendelkeznie a különböző terápiás lehetőségekről – pszichoterápiás módszerekről, antidepresszív gyógyszerekről, egyéb terápiás lehetőségekről –, hogy betegét hatékonyan tudja kezelni, szükség esetén a pszichológussal, pszichiáter szakorvossal együttműködve. Jelen közleményünkben bemutatjuk a depresszió jelentőségét és előfordulási gyakoriságát vizsgáló irodalmi adatokat, valamint összefoglaljuk a depresszió diagnosztikus és terápiás lehetőségeit a családorvosi gyakorlatban.

A világon kb. 170 millió ember szenved krónikus C hepatitisben. A krónikus C vírushepatitisesek között a depresszió előfordulása gyakoribb, mint az egészséges lakosságban, a betegek kb. 58%-ában ismerhető fel. A szerzők az irodalmi adatok alapján áttekintik a májbetegségben fellépő depresszió etiológiáját, vizsgálva a HCV neuropatogén hatását. Ismertetik azokat a kutatási eredményeket, amelyek bizonyítékul szolgálhatnak a hepatitis C vírus központi idegrendszerben okozott elváltozásaira. A HCV kezelésére alkalmazott α-interferon egyik mellékhatása a depresszió. A szerzők ismertetik az interferon okozta depresszió biológiai alapjait, keletkezését, következményeit krónikus C hepatitisben, és áttekintik a depressziós beteg kivizsgálásának menetét. Összefoglalják a krónikus májbetegségek pszichiátriai gyógyszeres kezelésének lépéseit. Fontos annak a mérlegelése is, hogy a depressziós krónikus C hepatitises beteg kezelhető-e interferonnal. Az interferon-kezelés elmulasztása a májbetegség fatális kimeneteléhez vezethet. A helyes döntés meghozatalához megfelelő együttműködés szükséges a belgyógyász és a pszichiáter között.

Absztrakt: Mind a depresszió, mind a daganatos kórképek népbetegségek, melyek ráadásul sokszor komorbid módon fordulnak elő. Nem szisztematikus (narratív) összefoglaló tanulmányunkban röviden áttekintjük a depresszió és a malignus betegségek közti epidemiológiai összefüggéseket, melyek kapcsán elmondható, hogy 1) a depresszió előfordulási gyakorisága daganatos betegekben jóval meghaladja az átlagpopulációban mérhető értékeket; 2) depressziós páciensekben gyakrabban alakul ki malignus megbetegedés, és 3) a depresszió növeli a daganatspecifikus mortalitást. Az epidemiológiai összefüggések kapcsán röviden tárgyaljuk a daganatos betegek suicid halálozását is. Ezenkívül összefoglaljuk a két kórállapot gyakori együttállásának lehetséges etiológiai magyarázatait, ennek részeként azokat a biológiai és pszichológiai mechanizmusokat, amelyek magyarázhatják, hogy a depresszió (és/vagy annak kezelése) hogyan vezethet daganatok kialakulásához és vice versa. Végül röviden kitérünk még a depresszió szűrésének és kezelésének aspektusaira a daganatos betegek körében, megállapítva, hogy tekintettel a daganatos betegek között a depresszió aluldiagnosztizáltságára, az onkológiai ellátásban javasolt a depresszió szűrése, felhíva a figyelmet arra, hogy a szűrésnek csak akkor van létjogosultsága, ha a kiszűrt pozitív esetek pszichiáterhez való eljutása (ahol megtörténhet a klinikai diagnózis felállítása és valamiféle antidepresszív kezelés elindítása) biztosított. Orv Hetil. 2020; 161(22): 908–916.

A depresszió gyakori társbetegség krónikus szomatikus betegségekben, többek között krónikus vesebetegségben szenvedő páciensek körében. Ennek ellenére kevés jól tervezett vizsgálatot végeztek a krónikus vesebetegek pszichés állapotának felmérésére. A depresszív zavarok prevalenciájának pontos meghatározását ebben a betegcsoportban is nehezítheti az eltérő definíciók és változatos mérési módszerek használata a különböző vizsgálatokban. Az is problémát okoz, hogy jelentős átfedés van a depresszió és az urémia tünetei között. A depresszió és a krónikus vesebetegség kapcsolata igen összetett. Feltételezhető, hogy ez a kapcsolat kétirányú, így a hangulatzavarok kezelése hatással lehet a szomatikus betegség alakulására is. Kevés szakirodalmi adat ismert a hangulatzavarok terápiás lehetőségeiről krónikus vesebetegségben szenvedők körében, de a meglévő adatok alapján úgy tűnik, hogy számos antidepresszív gyógyszer és pszichoterápiás módszer ebben a betegcsoportban is hatékonyan és biztonságosan alkalmazható. Közleményünk egy sorozat második része. Jelen írásunkban a krónikus vesebetegek depresszív zavarainak diagnosztikájával és szűrésével kapcsolatos sajátosságokat, valamint a depresszió terápiás lehetőségeit elemző szakirodalmi adatokat foglaljuk össze.

Célkitűzés: Gyermekkori asztmások körében vizsgáltuk a depresszió és a szorongás előfordulását, illetve az életminőség alakulását az életkor és az asztma súlyossága szerinti bontásban. Módszer: 108 beteg gyermek, átlagéletkor: 11,75 ± 3,10 (átlag ± SD) életév (fiúk 11,6 ± 2,8 életév és lányok 12,1 ± 3,7 életév) töltötte ki a Child Depression Inventory kérdőívet, a State Trait Anxiety Inventory for Children kérdőívet, a Pediatric Asthma Quality of Life kérdőívet, valamint egy tüneti skálát. Az első másodperc alatti forszírozott kilégzést szintén regisztráltuk. Eredmények: Az átlag első másodperc alatti forszírozott kilégzésszázalék 97,4 ± 12,8 volt. 23 beteg (21%) intermittáló asztmásnak, 40 beteg (37%) enyhe perzisztáló, 43 beteg (40%) középsúlyos perzisztáló, 2 beteg (2%) súlyos perzisztáló asztmásnak bizonyult. Gyermekkori asztmás betegeink pontszáma a depresszió-kérdőíveken 9,36 ± 5,57. Ugyanannyi depresszív tünetről számoltak be, mint a magyar populációs átlag, kisiskolás asztmásaink még az átlagnál is kevesebb depressziós tünetet említettek. Asztmás betegeink pontszáma a szorongáskérdőíven: 31,16 ± 4,61; (fiúk 30,64 ± 4,29, lányok 32,67 ± 5,27), azaz egészséges társaikéval megegyező szorongást mutattak. Az életminőség-kérdőíven betegeink pontszáma 6,18 ± 1,00 (2,87–7,00); a kamasz asztmás lányok eredménye lett a legrosszabb (5,62 ± 1,28). Az asztmás fiúk életminősége az életkor előrehaladtával egyre javul ( p = 0,02). A kamaszkorral a lányok életminősége csökkenő tendenciát mutat, bár ez statisztikailag nem szignifikáns. Az asztmás kamasz lányok rosszabb életminőségről számolnak be, mint az asztmás kamasz fiúk ( p = 0,013). A depresszió, szorongás és életminőség tekintetében nem volt különbség az intermittáló és perzisztáló asztmás csoport között. A vizsgálat idején tüneteket említők rosszabb életminőségről számoltak be. Depresszió és szorongás tekintetében nem volt különbség az aktuálisan tünetmentes és a tünetes asztmások között. Életkor szerinti bontásban nem volt szignifikáns különbség sem a depresszióban, sem a szorongásban, sem pedig az életminőségben. Következtetések: Asztmás betegeink pszichés státusza meglepően jónak bizonyult. Az asztmás kamasz lányok rosszabb életminősége azonban figyelmet érdemel. A jó gyermekkori asztmagondozás segít a betegség pszichés hatásainak kivédésében.

A gyermek- és serdülőkorban természetes fejlődési sajátosságoktól, az úgynevezett normatív identitáskrízisektől sokszor nehezen elkülöníthető a kezelést igénylő, depressziós epizód. Pubertáskorban normálisak és gyakoriak a rosszkedvvel, ingerlékenységgel, ingadozó hangulattal járó időszakok, ezek azonban önálló tünetként nem merítik ki a depresszió kritériumait. A szomorúság, a boldogtalanság érzése az emberi természet és a normális érzelmi fejlődés része. Gyakori az életkorral is összefüggő hangulatváltozás, ingerlékenység. Fontos azonban felismerni a tünetek súlyosságát, intenzitását, időbeli fennállását és a funkciókárosodás (tanulmányi zavarok, kortárscsoportba való beilleszkedés zavarai stb.) mértékét ahhoz, hogy szükség esetén megfelelő segítséget kaphasson az érintett gyermek. A szülők, tanárok és kortársak sokszor nem ismerik fel időben, ha egy gyermek vagy kamasz depresszióban szenved a gyermekkorban változatosan előtérbe kerülő tünetek miatt. Ráadásul számos elterjedt és nagyon káros tévhit létezik a depresszióval kapcsolatban is, mely miatt sokszor félnek a fiatalok és a szülők az esetleges megbélyegzéstől. Ilyen, gyakran előforduló tévhitek lehetnek például, hogy a depresszió nem igényel kezelést; elég lehet a környezetváltozás, pihenés; „csak össze kell szednie magát” a fiatalnak. Az alábbi összefoglalóban részletesen bemutatjuk a gyermek- és serdülőkori depresszió sajátosságait, tüneti megjelenési formáit, valamint a lehetséges kezelési módokat, teendőket.

A publikáció célja elemezni a depresszió, a szorongás és az egészségkontrollhit kapcsolatát a metabolikus szindrómával. A metabolikus szindrómában (MS) szenvedők száma évről évre nő. Mivel ismert rizikótényezője a szív- és érrendszeri megbetegedéseknek és a 2-es típusú diabétesznek, ezért fontos azon tényezők feltárása, amelyek változtatásával e szindróma megelőzhető, vagy az ebben szenvedők életszínvonala javítható. Eddigi kutatások szerint elhízás esetén (BMI >30) kb. 20-45%-kal gyakrabban van jelen unipoláris depresszió, pánikbetegség, illetve bipoláris zavar és szignifikáns összefüggést találtak férfiak esetében a depressziós tünetek és a zsigeri elhízás között, míg nőknél a depresszió és a hyperglykaemia között. A metabolikus szindróma unipoláris depresszióban 40-48%-ban, míg bipoláris zavarnál 25 és 49% között van jelen. Az egészséggel kapcsolatos kontrollhit befolyásolja az egyén egészséggel kapcsolatos viselkedését, és ez által meghatározza az egészségi állapotát. A belső kontrollhit pozitív egészségmagatartásokkal, pozitív érzelmekkel, míg a külső kontrollhit két csoportja (társas külső kontrollhit és véletlen külső kontrollhit) egészségtelenebb viselkedésmódokkal (dohányzás, alkoholfogyasztás, egészségtelenebb étkezés, kevesebb testmozgás) áll összefüggésben, amelyek növelhetik a metabolikus szindróma kialakulásának esélyét. A metabolikus szindróma elsődlegesen életmódváltással kezelhető kórkép. A tartós testsúlycsökkenés és életmódváltás egy hosszú, komplex folyamatot igényel, amelyben a pszichoszociális tényezők is kiemelkedő szerepet játszanak.

Absztrakt: Bevezetés: Bár a várandósság általában vágyott állapot, mégis megvannak a maga nehézségei, melyek megterhelők lehetnek, így lehangoltság, depresszió alakulhat ki. Ennek prevalenciája a nemzetközi szakirodalomban 6,58–26,7%, magyar mintákon 6,5–17,9%. Célkitűzés: A 2014-ben Békéscsabán elindult, a várandósság alatti és a szülés utáni depressziószűrés adatainak elemzése: a patológiás arány felmérése, illetve a demográfiai tényezők és a depressziós tünetek mértéke közötti összefüggések vizsgálata. Módszer: 2019 augusztusáig 1708 nő vett részt a szűrésben, melynek lebonyolítását a védőnők végzik: ők magyarázzák el a program lényegét, töltetik ki és értékelik az Edinburgh Postnatal Depression Scale kérdőívet mindhárom trimeszterben, valamint a szülés után is egyszer-egyszer. Szükség esetén pedig javasolják a kitöltőnek, hogy vegye igénybe a szűrőprogram részeként a pszichológiai intervenciót. Eredmények: A négy mérési alkalom során a határérték feletti kérdőívek prevalenciája a következő: 15,31%, 14,29%, 11,87%, 12,68%. A teljes minta 18,27%-a mutatott legalább egyszer emelkedett depressziós tüneteket. A négy mérési alkalom depresszió-pontértékei szignifikánsan, közepes erősséggel korreláltak egymással. Emellett mind a négy mérési alkalommal szignifikánsan magasabb volt a depressziószintje azoknak a nőknek, akik nem tervezték várandósságukat. Az első trimeszterben volt szignifikáns összefüggés a korral és a családi állapottal: a 21 év alatti, illetve az egyedülálló nők szignifikánsan magasabb depressziószintet mutatnak a 21 évnél idősebb, illetve a kapcsolatban/házasságban élő társaikhoz képest. A paritással tendenciaszerű kapcsolat volt a második trimeszterben: a multiparáknak tendenciaszerűen magasabb volt a pontértékük. Következtetés: A magas prevalencia, valamint a depressziószint állandósága megerősíti a szűrés és a pszichológiai intervenció fontosságát, hiszen korábban találtak összefüggést a depresszió és bizonyos szülészeti komplikációk között. Egyes demográfiai faktorok mint rizikótényezők jelezhetik, hogy ki a veszélyeztetettebb. Orv Hetil. 2020; 161(10): 374–381.

A végstádiumú vesebetegségben szenvedő betegek növekvő száma és az ellátásukra fordított magas költségek miatt a betegség minden olyan aspektusa nagy figyelmet érdemel, amely jelentősen befolyásolja a betegek életminőségét, mortalitását és amelyek befolyásolása, kezelése a klinikai kimenetel javulását eredményezheti. Mára általánosan elfogadottá vált, hogy a szomatikus tényezők mellett számos pszichés és szociális faktor, köztük a depresszió is hatással lehet a krónikus betegségek klinikai kimenetelére. Bár a depresszió az egyik leggyakoribb pszichés probléma krónikus vesebetegek körében, mégis kevés a depresszió előfordulását, diagnosztikáját, kezelését vizsgáló, megfelelő diagnosztikus kritériumokat alkalmazó, jól strukturált, nagy betegszámú vizsgálat. A vesepótló kezelési lehetőségek az elmúlt évtizedekben igen sokat fejlődtek, de a krónikus vesebetegségben szenvedők mortalitása változatlanul rendkívül magas. Jelen közleményünkben áttekintjük a depresszió gyakoriságát és etiológiai tényezőit leíró irodalmat, továbbá kitérünk a depresszió, az életminőség és a mortalitás kapcsolatára. Összefoglalónk később megjelenő második részében írunk a depresszió diagnosztikus és terápiás sajátosságairól krónikus vesebetegek körében.

La salut mental de la dona en el període perinatal és un aspecte rellevant per les conseqüències en la dona com en el nounat. La complicació psiquiàtrica més freqüent del període del postpart és la depressió postpart, existint múltiples causes en la seva etiologia Aquest treball forma part d’estudi multicèntric espanyol, prospectiu i realitzat durant tres fases en el període del postpart (48h, 8 i 32 setmanes) en què varen participar inicialment 1804 dones, d’origen caucàsic i sense antecedents psiquiàtrics durant la gestació. Per alts treballs I i II, es van determinar els anticossos anti-peroxidasa, l’hormona tiroestimulant i la tiroxina com a paràmetres de la funció tiroidal i ferro, ferritina i transferrina com a paràmetres de dèficit de ferro. Tant en el treball I i II, es va avaluar l’aparició de sintomes depressius a les 48h, i a les 8 i 32 setmanes del naixement mitjançant la versió validada a l’espanyol de l’escala de depressió postnatal d’Edimburg, confirmant els possibles cassos de depressió amb l’escala DIGS. Conclusions més rellevants de la tesi I •La mesura de la funció tiroïdal i la presència d’anticossos anti-peroxidasa a les 48h del naixement no són bons marcadors biològics de risc per a la depressió postpart. •La determinació de ferritina, com a paràmetre de dèficit de ferro incipient, a les 48h del naixement, podria ser un marcador biològic de risc per a la depressió postpart

- Tesi presentada com a compendi de sis publicacions internacionals realitzades entre els anys 2002 a 2006, i amb un factor d'impacte total de 35,9 segons l'ISI JCR del 2005.

- La investigació presenta un disseny prospectiu i fou realitzada de juliol de 1994 a agost de 1997. La mostra d'estudi inclou 220 pacients afectats de càncer hematològic i que reberen un trasplantament de medul·la òssia (TMO) a l'Hospital Clínic de Barcelona. Durant l'hospitalització per a realitzar el TMO, s'avaluaren de forma setmanal diversos aspectes de qualitat de vida i patologia psiquiàtrica segons criteris diagnòstics psiquiàtrics DSM-IV. Es realitzaren un total de 1062 valoracions psiquiàtriques.

- Entre els resultats i conclusions principals de cada publicació cal destacar:

1) Es demostra la validesa i fiabilitat de les quatre escales de qualitat de vida dissenyades pel nostre grup de recerca pel seu ús en la fase hospitalització per a realitzar el TMO.

2) El nivell d'ansietat és màxim en el moment d'ingrés hospitalari mentre el nivell de depressió ho és en la segona setmana posterior a l'ingrés. El curs evolutiu durant la fase d'hospitalització de paràmetres físics segueix un evolució paral·lela als nivells de depressió. En comparació amb el grup de trasplantats al·logènics, els grup de trasplantats autòlegs presenta un curs evolutiu més favorable a nivell físic sense evidenciar-se diferències en relació als símptomes depressius i d'ansietat. En base a aquests resultats es pot orientar en l'adopció de determinades decisions de tractament, facilitar l'afrontament al procés de trasplantament i millorar en el disseny d'estratègies de prevenció i tractament.

3) Entre múltiples factors de risc significatius, la variable símptomes depressius és el factor que s'associa amb el més alt nivell de significació i consistència amb la variable fatiga durant la fase hospitalària del TMO. Es subratlla la importància de realitzar un cribatge acurat de la depressió en aquells pacients amb càncer que presentin queixes de fatiga.

4) Durant la fase d'hospitalització pel TMO un 44.1% de la població d'estudi presenta un trastorn psiquiàtric segons criteris DSM-IV. El trastorn adaptatiu es diagnostica en un 22.7% dels pacients, el trastorn de l'estat d'ànim en un 14.1%, el trastorn d'ansietat en un 8.2% i el delirium en un 7.3%. Després d'ajustar per múltiples factors de confusió, el diagnòstic de trastorn psiquiàtric (trastorn adaptatiu, de l'estat d'ànim o d'ansietat) s'associa de forma significativa amb un increment de l'estada hospitalària. En relació a aquests resultats, es fa especial esment a la necessitat d'una detecció precoç i d'un tractament efectiu de la patologia psiquiàtrica.

5) Després d'ajustar per múltiples variables de confusió, els factors associats amb un increment de risc de patir un trastorn psiquiàtric durant la fase hospitalària del trasplantament són: edat jove, dona, antecedents d'historial psiquiàtric, baix estat funcional, dolor, retirada del consum de tabac, i elevada toxicitat del tractament citotòxic. Els resultats d'aquest estudi poden facilitar una millora en el reconeixement d'aquells pacients amb risc de desenvolupar un trastorn psiquiàtric durant la fase de TMO.

6) Divuit (9.0%) pacients compleixen criteris DSM-IV de depressió major i disset (8.5%) de depressió menor durant la fase d'hospitalització pel TMO. Després de controlar l'efecte de múltiples factors de confusió, la depressió major prediu de forma significativa un increment de la mortalitat a l'any i al tercer any, sense cap influència en la mortalitat al cinquè any posttrasplantament. La depressió menor no demostra cap efecte en la mortalitat. En base als resultats d'aquest estudi, es fa especialment esment a la importància de diagnosticar i tractar de forma adequada la depressió major.
- Doctoral thesis presented as a compendium of six international medical publications, representing a total impact factor of 35,9 (ISI JCR 2005)

- In a prospective inpatient study, 220 patients aged 16-65 years received hematopoietic stem cell transplantation (SCT) for hematologic cancer at a single institution. Patients were assessed at hospital admission and then on a weekly basis during hospitalization until discharge or death. The assessment included different quality of life aspects and structured psychiatric interviews applying standardized diagnostic criteria. A total of 1,062 psychiatric interviews were performed.

- Summary of main findings for each publication:

1) The results demonstrated the instruments' reliability and validity of the four patient-rated scales specifically devised by the authors to be used during hospitalization for SCT.

2) Anxiety was highest at hospital admission; a marked worsening in physical health status variables corresponded with a sharp increase in depression during the first two weeks after admission. Compared to allogeneic SCT, a better physical outcome was demonstrated for autologous SCT. These findings have implications for treatment decision making, coping with the transplantation process, and improving prevention and treatment strategies.

3) After adjusting for multiple risk factors, we found that depression was the variable most consistently and strongly associated with fatigue. Our findings may help to shed light on the mechanisms underlying fatigue and may also guide future interventions.

4) Overall psychiatric disorder prevalence was 44.1%; an adjustment disorder was diagnosed in 22.7% of patients, a mood disorder in 14.1%, and anxiety disorder in 8.2%. After adjusting for multiple risk factors, diagnosis of any mood, anxiety, or adjustment disorder was associated with a longer length of hospital stay. Our data underscores the need for early recognition and effective treatment of psychiatric morbidity.

5) After adjusting for multiple confounders, we found that younger age, women, a past psychiatric history, lower functional status, pain, smoking cessation, and higher regimen-related toxicity were significantly associated with psychiatric disorder risk.
6) After adjusting for multiple factors, major depression predicted higher 1- and 3-year mortality among cancer patients after SCT, underscoring the importance of adequate diagnosis and treatment of major depression.

La tesi "Geologia ambiental de la Depressió de la Selva" és un estudi aprofundint en el coneixement de les variables geològiques del territori que interaccionen amb l'activitat humana, agrupades segons si corresponen a l'obtenció de recursos o bé si representen riscos o impactes. La informació ha estat elaborada i analitzada utilitzant sistemes d'informació geogràfica (SIG), concretament el programa informàtic Arcview.
La depressió tectònica de la Selva és una extensió plana rodejada de petits relleus elevats amb una àrea total de 568,8 km2 i que inclou dues conques hidrogràfiques (Onyar i Santa Coloma). S'integra en un sistema de zones enfonsades que formen part de la depressió prelitoral Catalana i que s'estenen des del nord-est de la fossa tectònica del Vallés fins a l'extrem sud de la serralada Transversal. El sòcol de la fosa i els massissos que l'envolten són constituïts per roques del Paleozoic, essencialment plutòniques i hipabissals i, en menor proporció metasediments afectats per metamorfisme de contacte sovint intens. La fossa pròpiament dita, és reblerta de sediments detrítics neogens i quaternaris aportats pels cursos fluviotorrencials provinents dels massissos que l'encerclen. Finalment, en els marges de la depressió es van produir importants manifestacions volcàniques, sobretot durant el Neogen, lligades a la tectònica distensiva.
Pel que fa a l'ús com a roques industrials, tot i disposar de recursos per a ser utilitzats com a roques ornamentals i de construcció i sobretot com a àrids, cal destacar que és poca la superfície realment apta per a la seva explotació ja que hi ha moltes zones protegides o amb certes limitacions d'ús.
En l'estudi dels recursos hídrics s'ha diferenciat entre superficials y subterranis. Destaca una zona humida on s'ha detectat una surgència termal desconeguda fins al moment (Prats de Sant Sebastià). S'han descrit i estudiat 5 aqüífers principals (Quaternari al·luvial, volcànic explosiu, Mio-pliocè, Granit alterat - Sauló, Paleozoic - Granits de la Selva) amb característiques químiques molt similars, destacant com a més mineralitzat el Paleozoic i com a nivells amb més punts contaminats per nitrogen el Quaternari al·luvial i Mio - Pliocè. A tota la zona hi ha nombroses fonts, algunes de caràcter termal relacionades amb l'aqüífer Paleozoic. Segons el balanç hídric hi ha un excedent de 318,15 Hm3 que correspon a la suma entre l'evapotranspiració real (entre 200,39 Hm3 - Turc i 299,82 Hm3 - Coutagne), fluxes subterranis a altres conques i possiblement al consum de diversos propietaris de pous no legalitzats.
S'han definit i caracteritzat 4 zones com a recurs geocultural (zones amb un important caràcter divulgatiu, didàctic i/o científic que signifiquin una aposta per la seva utilització com a recurs): El volcà de la Crosa de Sant Dalmai, Estany de Sils i Riera de Vallcanera, Caldes de Malavella: aigües termals de Caldes, Volcà del camp dels ninots i els prats de Sant Sebastià i Santa Coloma de Farners: aigües termals i itinerari de morfologies granítiques.
S'ha estudiat el risc d'inundació, el d'expansibitat d'argiles, el d'erosió, l'impacte de les activitats extractives, el de les activitats agrícoles i ramaderes i el d'abocaments de residus urbans i industrials. S'han valorat també riscos menys importants a la zona com són el risc sísmic i volcànic, el de moviments de vessant i l'impacte per esgotament de recursos geològics i canvis d'usos del sòl. El risc més important que afecta a la zona és el risc induït de l'impacte de les activitats agrícoles i ramaderes havent-se pogut comprovar mitjançant l'anàlisi utilitzat SIG que l'única zona sense evidències de contaminació nitrogenada a l'aigua subterrània és a la conca de la riera de Santa Coloma, coincidint amb les àrees on s'ha determinat menor excedent de nitrogen.
The aim of the thesis "Selva Basin Environmental Geology" is to delve in the knowledge of land geological variables that interact with human action. These variables are grouped into different categories depending on their being resources, risks or impacts. The information gathered has been treated using a Geographic Information System (GIS) program, which in our case has been Arcview by Esri.
Selva Basin is a depression surrounded by small hills. It has a total area of 568.8 km2, and it comprises two different hydrographical basins (those of Onyar River and Santa Coloma). The Selva Basin is part of the Pre-Litoral Basin of Catalonia, which begins in the Vallès Fault Trench and continues to the southern part of the Transversal Mountain Range. The basement of the trench and the hills that surround it consist of Paleozoic rocks, especially of the plutonic and hypabyssal type and, in less proportion, of metasediments affected by contact metamorphism that sometimes may be of high degree. The trench is filled with Neogene and Quaternary debris sediments coming from the surrounding hills. Finally, important volcanic manifestations related to strain tectonics took place in the limits of the basin, especially during the late Neogene.
As far as industrial rocks is concerned, many rocks apt to be exploited as ornamental rocks or as aggregates can be found. However the actual area where these activities can be developed is reduced because of they're being several protected, or at least use-restricted, areas.
In the study of water resources, a difference between superficial and groundwater resources is made. A humid zone (Prats de Sant Sebastià) stands out from the rest of the study. There, a previously unknown thermal spring has been detected. Five main aquifers have been described (Alluvial Quaternary, Explosive Volcanic, Mio-Pliocene, Altered Granite (Palaeozoic regolith) and Selva granites). They have similar chemical characteristics. The Paleozoic aquifer shows a slightly higher mineralization whereas the Alluvial Quaternary and the Mio-Pliocene aquifers present a greater number of control points contaminated by Nitrogen. Many springs can be found all over the study area, some of them (of thermal origin) related to the Palaeozoic aquifer. According to the water balance, there is a 318.15 Hm3 surplus. This figure comes from the sum of actual evapotranspiration (between 200.39 Hm3 (Turc) and 299.82 Hm3 (Coutagen)), groundwater flows to other basins and (probably) consume due to the existence of several illegal wells.
Four different zones have been defined as geo-cultural resources (that is: areas with an important informative, didactic and/or scientific character). These are: La Crosa de Sant Damai Volcano, Sils Pond and Vallcanera Brook, Camp dels Ninots Volcano and Prats de Sant Sebastià and (finally) the thermal water and granite morphologies itinerary of Santa Coloma de Farners.
The risks of flooding, expansive soils and erosion have been studied. The impacts derived from the extractive, agricultural and stockbreeding activities together with those impacts derived from the dumping of urban and industrial wastes have been considered as well. Lesser risks of the area, such as seismic and volcanic risks, landslides, and impact coming from changes in the uses of soil or the depletion of geological resources have also been taken into account. The most important risk affecting the area is the risk induced by the impact which agricultural and stockbreeding activities have generated. Through a GIS based analysis of the situation, it has been proved that the single zone without evidences of groundwater contamination by Nitrogen is the Santa Coloma Basin, the place where the lower surplus of Nitrogen has been found.

Le modele du ralentissement depressif (d. Widlocher et al. ) a fait la preuve d'une bonne validite sur le plan clinique. Cependant, les tentatives pour mettre au point des mesures objectives du ralentissement souffrent encore d'un manque de specificite. Les objectifs generaux de ce travail etaient de progresser dans la validation de ce modele unitaire de la depression, en mettant en rapport des mesures cliniques et experimentales du ralentissement depressif, grace au facteur circadien. Apres une revue de la litterature sur le ralentissement depressif, les facteurs circadiens de la depression et les donnees chronopsychologiques, nous avons presente differentes etudes experimentales : - etude clinique sur l'evolution du ralentissement lors de la mise en route d'un traitement antidepresseur. - etude actometrique realisee chez des patients deprimes hospitalises. - etude actometrique realisee chez des patients deprimes resistants ambulatoires traites par phototherapie. - etude polygraphique de sommeil et ralentissement depressif. - pre-etude clinique de validation d'un instrument d'autoevaluation du ralentissement depressif. - etude comparative des variations circadiennes de ralentissement clinique, des rythmes d'activite motrice et des variations des performances cognitives. A partir des resultats de ces etudes, differents points sont discutes, en particulier le statut du facteur chronobiologique dans le determinisme de la depression et dans l'explication du ralentissement, la nature des dysfonctionnements cognitifs dans la depression et enfin, la qualite de la definition clinique du ralentissement depressif. Les limites du modele du ralentissement depressif que nos travaux nous ont permis de souligner, imposent en effet, a terme, dans la perspective de conserver une conception unitaire de l'element organisateur de la depression, de mieux redefinir, a partir des travaux cognitifs et circadiens, la nature du pattern comportemental du ralentissement.

Le ralentissement dans la depression a suscite beaucoup d'etudes chez l'adulte mais n'a fait l'objet d'aucune recherche chez l'enfant (7-13 ans). Ce travail porte sur differents aspects du ralentissement chez les enfants deprimes compares a eux-memes apres guerison symptomatique et a un groupe temoin. Le temps de reaction est allonge pour les epreuves de choix et non pour les epreuves de reponse simple. Le debit verbal est plus rapide apres amelioration de l'etat clinique mais il n'est pas possible d'attribuer cet allongement a celui des pauses. L'analyse vocale montre des anomalies comparables a celles des sujets adultes. Le regard ne semble pas influence par la maladie. L'observation des mimiques faciales, des mouvements de tete et de tronc montre une convergence avec les constatations faites chez l'adulte. Certains comportements anxieux (clignements d'yeux, auto-contacts) varient considerablement suivant l'etat de la maladie. Tous ces elements apportent une contribution a la semiologie, a la nosographie et au diagnostique de la depression infantile

Les malalties del cervell representen avui en dia un dels problemes de salut més importants del món desenvolupat, tant pel que fa a malalties neurològiques d’ampli abast, com la malaltia d’Alzheimer, com pel que fa a malalties psiquiàtriques greus, com l’esquizofrènia i la depressió. Els costos socioeconòmics directes (tractaments) i indirectes (baixes laborals, incidència familiar, atenció al malalt, etc.) de les malalties del cervell a la UE dels 25 pugen fins als 286.000 milions de € anuals, dels quals gairebé 240.000 milions són deguts a malalties mentals (Andlin-Sobocki et al., 2005). Dins d’aquestes, depressió i esquizofrènia. La prevenció i correcte tractament d’aquestes dues malalties representen avui en dia un dels reptes més importants de la Neurociència.

La gestió dels recursos hídrics ha esdevingut un element determinant en el desenvolupament territorial, en el que cal preservar el subministrament pels diferents usos antròpics, tradicionals o emergents, i alhora mantenir la qualitat ambiental del medi. El nivell assolit de qualitat ambiental, definit per l'estat hidrològic dels recursos superficials i subterranis i l'estat dels ecosistemes associats, és l'indicador final de l'eficiència en la gestió i la seva sostenibilitat.
En aquest context s'ha desenvolupat aquesta tesi doctoral, titulada "Anàlisi multidisciplinària de l'estat de l'aigua a la depressió de la Selva", amb la finalitat d'assolir un coneixement exhaustiu de l'estat en què es troba l'aigua en aquesta zona, a través de la integració de dades de tipus hidrogeològic, hidroquímic, biològic i social, i proposar criteris per a una gestió apropiada de l'aigua.
En aquest sentit, el contingut de la tesi comprèn un estudi hidrogeològic de la depressió de la Selva amb els objectius de caracteritzar la hidrodinàmica general del sistema, identificar i avaluar els sistemes de flux i finalment, determinar la possibilitat, en quantitat i qualitat, de satisfer la demanda actual a partir dels recursos subterranis existents. Seguidament, s'ha realitzat un estudi de la qualitat ecològica dels cursos fluvials d'aquesta zona identificant les pressions i els impactes que els afecten.
Finalment, s'ha realitzat un exercici de participació pública per a definir diferents escenaris de futur en la gestió de l'aigua a la depressió, i per a identificar-ne les fortaleses i debilitats al comparar-los amb la disponibilitat de recursos hídrics descrita en els apartats anteriors.
A partir d'aquests estudis s'han pogut destacar, d'una banda, aspectes positius en la hidrologia local, com el fet que, els recursos dels nivells aqüífers profunds permeten cobrir les necessitats dels usos actuals, sense afectar negativament el sistema. Els resultats d'aquesta tesi han permès definir els sistemes de flux i la seva hidrodinàmica a la depressió de la Selva, els quals recolzen la conclusió anterior.
D'altra banda però, s'han identificat aspectes negatius relacionats amb la qualitat de l'aigua. En primer lloc, hi ha les deficiències de qualitat de tipus natural que presenten les aigües dels pous situats en els punts propers a les fractures principals de la depressió. Si bé els nivells aqüífers que exploten aquests pous són els que presenten millors recuperacions, les concentracions de fluorurs, i en alguns casos d'arsènic, poden suposar limitacions en l'ús de les seves aigües, i en aquest sentit, del volum total d'aigua disponible. En segon lloc, hi ha els problemes de qualitat d'origen antròpic, que evidencien mancances en la gestió de l'aigua. D'una banda, el fet que els aqüífers presentin problemes de contaminació per nitrats limita la disponibilitat d'aigua per a alguns usos, com l'abastament domèstic. Dins aquest grup també destaquen els impactes detectats en els cursos fluvials causats per una sobreexplotació dels aqüífers al·luvials i l'abocament d'aigües residuals (tractades o no). Ambdós casos suggereixen que la gestió portada a terme fins a l'actualitat, en relació a aquests aspectes, no ha estat la més apropiada.
Així si, tal i com es destaca en l'exercici de participació pública realitzat, es preveu un creixement de l'ús del territori, del nombre d'habitants de la zona, i dels usos industrials, caldrà plantejar-se alternatives de gestió de l'aigua per assolir un nivell adient de sostenibilitat, tant pel que respecta a l'abastament com en la depuració, atès que aquestes noves activitats suposaran noves pressions sobre el territori, podent-se agreujar encara més els problemes identificats.
Water management has become a determinant element for land planning. This management has to deal with the preservation of traditional and new water uses, as well as with environmental protection. In this context, environmental quality levels, defined by the hydrological surface and ground water status and the ecological status of the ecosystems associated, are indicators of water management and sustainability efficiency.
In this context, the main aim of this dissertation is to achieve a complete knowledge of the "status of the water" in the Selva basin, in NE Catalonia, through the study of its water resources availability, its hydrochemical quality, and to check whether water management is conducted under sustainability principles. To attain these goals, this work presents a classical hydrogeological study of the area, an evaluation of the ecological status of freshwater ecosystems and, finally, an appraisal of future scenarios of water management and its associated uncertainties.
First of all, the hydrogeological study has determined the main hydrogeological units of the area and their hydrodynamic relationships, the main recharge areas, and the existing flow systems.
This study shows that, even though ground water recharge seems to satisfy present water extraction in the Selva basin, its low quality jeopardizes its use for human consumption as well as for some industrial applications.
The study of the ecological status of streams in the Selva basin also considers surface-ground water interaction and human impacts upon the riparian area. The best ecological status is found on the uppermost stream reaches of this area, and the value of the indicators diminishes as riparian areas and water quality worsen downstream. Ground water exploitation, treated and non-treated waste water dumping and hydromorphological alterations of stream channels are the main impacts observed in the area.
The last part of this dissertation deals with the interviews to different social actors involved in water management or its use in the Selva basin. In each interview, opinions on possible future scenarios were sought, as a means to identify opportunities, deficiencies and conflicts in water resources management. Those interviews show that the most demanding water-consuming activities will increase in this area in a near future, raising therefore the total water demand.
However, these agents also consider that water uses and distribution will improve, which implies a most efficient use of present water resources. Nonetheless, this represents a paradox since despite water savings, the increase of water demand will represent a larger stress on the hydrological system.
Based on these data and knowledge, we shall question whether a sustainable management is now taking place in the study area and which are the short-term prospects. Impacts related to human activities such as high nitrate concentrations related to excess pig manure application as fertilizer, or overexploitation of the shallow alluvial aquifer, show significant deficiencies in the water resources management in the Selva basin, which keeps it far from sustainability. Future development plans might increase the pressures of human needs upon water resources, even though better efficiency on water use and distribution can be achieved. Therefore, alternative management strategies must be defined for these areas, especially on ground water exploitation and its quality to fulfill potential water demand and prevent further deterioration of the hydrological and ecological systems.

No sabem gaire de les característiques de la depressió major entre els 3 i 6 anys de vida. Actualment s'utilitzen els mateixos criteris diagnòstics que en els adults així com es recull la mateixa simptomatologia. Els escassos estudis actuals, apunten a la necessitat de crear uns criteris específics que incloguin i donin major rellevància a uns determinats símptomes més propis pels infants d'entre 3 a 6 anys. Quan el que volem és saber la prevalença de depressió major a en aquestes edats, trobem valors al voltant del 0,9 % en població general, tot i que en el nostre país no hi havia cap dada. OBJECTIUS: Aquesta investigació, té per objectiu estudiar la prevalença de la depressió major entre els 3 i 6 anys, així com les seves característiques. SUBJECTES: Es parteix d'una mostra escolar de 460 infants que cursen P3, P4 i P5 a Olot. S'han confeccionat dos grups a partir de la puntuació en l'instrument ESDM 3-6 omplert per la mestra, amb un total de 132 nens. PROCEDIMENT L'estudi s'ha realitzat en tres fases. En la primera, a partir d'una puntuació igual o superior a 27 en l'ESDM, s'obté un grup amb alta simptomatologia depressiva (N= 72) així com es forma un grup control (N=60). Aquest grup control s'ha seleccionat en funció del nombre de casos amb simptomatologia alta, el sexe, curs escolar i aula. S'han passat instruments als pares i al mateix nen. Finalment s'ha realitzat una entrevista clínica de comú acord entre dos clínics, per tal de determinar el diagnòstic. RESULTATS: Un 0,87% de la mostra presenta depressió major en base a criteris DSM-IV (APA; 1995). No s'observen diferències en funció del sexe, classe socioeconòmica, escola ni curs, mentre és rellevant l'alta simptomatologia depressiva de la mare. Com a símptomes els nens amb depressió, solen presentar els mateixos símptomes recollits en el DSM-IV excepte alteracions en l'alimentació, son i sentiments d'inutilitat i culpa. Per altre banda, es troben símptomes que es presenten de forma significativa en els infants amb depressió major que no estan recollits en el DSM-IV, com són la dificultat en el control d'esfinters, la inhibició conductual i les somatitzacions, el que ens planteja la necessitat de tenir uns criteris adaptats per aquesta edat. DISCUSSIÓ: L'índex de depressió major trobat en aquesta mostra es troba dins la linea de la resta d'estudis. Aquest valor és inferior al trobat en edats superiors. Aquest estudi ha permès observar i destacar, a l'igual que Luby et al (2002), que el nen preescolar pot presentar anhedonia com l'adult, així com una simptomatologia propia per aquesta etapa evolutiva. Seria interessant i necessari revisar els criteris diagnòstics de depressió major així com estudiar el pes d'alguns d'aquests símptomes com la inhibició conductual o la dificultat en el control d'esfinters (símptomes rellevants en el nostre estudi). Com a variables relacionades, s'ha destacat l'alta simptomatologia depressiva en les mares dels nens amb simptomatologia depressiva alta i en els casos amb depressió major clínica, així com la vivència d'un esdeveniment estressant. No obstant, ni el sexe, edat, situació sociofamiliar, ni tipus d'escola han presentant diferències significatives entre els grups. CONCLUSIÓ: Trobem un 15,8% d'infants de 3 a 6 anys, amb simptomatologia depressiva alta. L'índex de prevalença de depressió major clínica, és del 0,87% seguint els criteris DSM-IV. Hi ha variables familiars com la depressió materna i viure un esdeveniment estressant que es relacionen amb la presència de depressió major en el nen.
We don´t know much about the features of major depression in 3 to 6 year-olds. Nowadays,the same diagnostical criteria than in adults are used and so are the same symptoms collected. The lack of present studies is due to the need of creating specific criteria which include and give more relevance to certain symptoms associated to 3 and 6 year-olds.When we want to know about the prevalence of major depression at this age, we find rates around 0,9% in average population, although there are no data in our country.OBJECTIVES, AIMS. The aim of this research is to study the prevalence of major depression in 3 and 6 year-olds and set its characteristics.SUBJECTS. The sample has been taken from 460 infants of a nursery school ( P3,P4 i P5) in Olot. Two groups have been made out of the score obtained from an instrument ESDM3-6 filled by the teacher , with a total of 132 children. PROCEDURE. There have been three phases. In the first one, from a score equal or superior to 27 in ESDM, a group with high depressive symptoms(N=72) , as well as a control group (N=60).This control group has been selected according to the number of cases with high symptoms, sex, school year and classroom.Instruments have been filled by both parents and children. Finally, a clinical interview within 2 doctors has been agreed so as to determine the diagnosis. RESULTS. O,87% of the sample presents major depression based on DSM-IV criteria( APA,1995). We do not observe differences according to sex, socio-economical class, school or school year but high depression in the mother is relevant.
The symptoms of children with depression are the same as the ones collected in DSM-IV , except food and sleep irregularities, feeling of uselessness and guilt.On the other hand, we find symptoms in children with major which are not collected in DSM-IV , such as the difficulty in controlling sphincters , behavioural inhibition and characterisations.All this raises the need of having criteria adapted to this age.
DISCUSSION. Major depression rates found in this sample are in the lines of other research. This value is inferior to the one found in older children. This research has allowed to observe and highlight, like Luby&al.(2002), that children at nursery-school age can present anhedonia when becoming an adult , as well as symptoms of this evolutive age.It would be interesting and necessary to revise diagnostical criteria of major depression and study the importance of some of these symptoms such as conductual inhibition or the difficulty of controlling sphincters ( relevant symptoms in our research). As related features , we have to highlight high depressive symptoms in mothers of children with high depressive symptoms and in cases of major clinical depression, as well as going through a stressful experience . Nevertheless, sex ,age, socio-familiar situation or kind of school have not presented significant differences among groups.
CONCLUSION. 15,8% of 3 to 6 year-olds have presented high depressive symptoms. The rate of prevalence of major clinical depression is 0,87% following DSM-IV criteria. Family features like mother's depression and going through a stressful experience have been related to major depression in children.

Objectiu: Avaluar l’eficàcia d’un nou programa multicomponent per a l’abordatge de la depressió en atenció primària (AP). Mètodes: Assaig clínic controlat amb assignació aleatòria de clústers. Vint centres d’AP aleatoritzats al grup d’intervenció (GI) o al grup de control (GC). Intervenció:programa multicomponent amb mesures organitzatives, formació dels professionals sanitaris, educació dels pacients, participació d’infermeria (care manager) i millor coordinació amb els especialistes. Monitoratge dels resultats per un entrevistador independent de l’equip investigador als 0, 3, 6 i 12 mesos. Resultats: 338 pacients amb depressió major (DSM-IV). Als 12 mesos, 302 pacients finalitzaren l’estudi (GI: 172, GC: 130). La gravetat de la depressió (PHQ-9) fou 1.76 punts menys en el GI [7.15 vs.8.78, IC95%=-3.53 a 0.02, p=0.053]. La taxa de resposta al tractament fou un 15.4% major en el GI [66.9% vs.51.5%, OR 1.9, IC95%=1.2 a 3.1, p=0.011)], i la taxa de remissió fou un 13.4% major [48.8% vs. 35.4%, OR 1.8, IC95%=1.1 a 2.9, p=0.026)]. Conclusions: El nou programa assoleix millors resultats clínics en els pacients amb depressió major atesos en AP.
Objetivo: Evaluar la eficacia de un nuevo programa multicomponente para el abordaje de la depresión en atención primaria (AP). Métodos: Ensayo clínico controlado con asignación aleatoria de clústers. 20 centros de AP aleatorizados al grupo intervención (GI) o al grupo control (GC). Intervención: programa multicomponente con medidas organizativas, formación de los profesionales sanitarios, ecuación de los pacientes, participación de enfermería (care manager) y mejor coordinación con los especialistas. Monitorizaje de los resultados por un entrevistador independiente del equipo investigador a los 0, 3, 6 y 12 meses. Resultados: 338 pacientes con depresión mayor (DSM-IV). A los 12 meses, 302 pacientes acabaron el estudio (GI: 172, GC: 130). La gravedad de la depresión (PHQ-9) fue 1.76 puntos menos en el GI [7.15 vs.8.78, IC95%=-3.53 a 0.02, p=0.053]. La tasa de respuesta al tratamiento fue un 15.4% mayor en el GI [66.9% vs.51.5%, OR 1.9, IC95%=1.2 a 3.1, p=0.011)], y la tasa de remisión fue un 13.4% mayor [48.8% vs. 35.4%, OR 1.8, IC95%=1.1 a 2.9, p=0.026)]. Conclusiones: El nuevo programa consigue mejores resultados clínicos en los pacientes con depresión atendidos en AP.
Objective: To assess the effectiveness of a multi-component programme to improve the management of depression in primary care. Methods: Cluster-randomized controlled trial. Twenty primary care centres allocated to intervention group (IG) or control group (CG). Intervention: multi-component programme with clinical, educational and organizacional procedures including primary care nurses working as care-managers. Outcomes were monitored by a blinded interviewer at 0, 3, 6 and 12 months. Results: 338 adult patients with major depression (DSM-IV). At 12 months, 302 patients were assessed (IG: 172, CG: 130). The severity of depression (PHQ-9) was 1.76 points lower in the IG [7.15 vs. 8.78, 95% CI=-3.53 to 0.02, p=0.053]. The treatment response rate was 15.4% higher in the IG [66.9% vs. 51.5%, OR 1.9, 95% CI=1.2 to 3.1, p=0.011)], and the remission rate was 13.4% higher [48.8% vs. 35.4%, OR 1.8, 95% CI=1.1 to 2.9, p=0.026)]. Conclusions: The programme for managing depression leads to better clinical outcomes in patients with major depression in primary care settings.