Academic literature on the topic 'Király Színház (Budapest, Hungary)'

The appearance of zarzuela in Hungary is entirely unknown in musicology. In the present study, I discuss the currently unchartered reception of the zarzuela El rey que rabió (first performed in Spain in 1891) by Ruperto Chapí (1851-1909), a Spanish composer of over one hundred stage pieces and four string quartets. Premièred as Az unatkozó király in Budapest seven years later in 1898, Chapí’s zarzuela met with resounding success in the Hungarian press, a fervour which reverberated into the early decades of the twentieth century. Emil Szalai and Sándor Hevesi’s skilful Hungarian translation, together with Izsó Barna’s appropriate adjustments and reorchestration, accordingly catered the work to Budapest audiences. Through analysis of hand-written performance materials of Az unatkozó király (preserved in the National Széchényi Library), alongside a detailed study of the Hungarian reception, the profound interest in Spanish music–particularly in relation to musical theatre–amongst the turn-of-the-century Hungarian theatre-going public is revealed. This paper explores how Az unatkozó király became a success in Hungary.

Az áttekintő írás a magyar kognitív pszichológia és kognitív tudomány utóbbi 30 évét mutatja be. Intézményesen sokat jelentett a ’90-es években a Soros Alapítvány támogatása az egyetemi kognitív programokban, melynek egyik következménye, hogy ma Budapesten három kognitív tanszék működik. Az intézményes fejlődés második oldala a sok szakmát érintő konferenciák (MAKOG) sorozata és a bekapcsolódás a nemzetközi kognitív oktatási programokba. Tudományos tartalmában a magyar kognitív kutatás is elmozdult a lehorgonyzatlan tiszta kognitív modellektől az idegrendszeri, fejlődési, szociális és evolúciós értelmezés irányába, részben hazai hagyományokat is folytatva. Fontosabb sikeres területei az észlelés, elsősorban a látás és hallás fejlődésének vizsgálata (Kovács, Winkler), az emlékezeti gátlás és az implicit emlékezeti rendszerek neuropszichológiai értelmezése (Racsmány, Németh), a pszicholingvisztikában a magyar mondatszerkezet és az alaktan megértési modellekbe illesztése (Pléh, Lukács, Gergely), a magyar téri nyelv fejlődési és patológiás jellemzése (Pléh, Lukács), a képes beszéd elemzése pszichopatológiai folyamatokban (Schnell), és a metaforikusság és gyakoriság neuropszichológiai szétválasztása (Forgács). A fejlődési pszicholingvisztika legfontosabb eredményei a korai tudatelmélet nyelvelsajátítási szerepével kapcsolatosak (Kovács, Téglás, Király, Forgács). Tisztázták azt is, hogy a nyelvi fejlődés zavarai Williams-szindrómában és az ún. specifikus nyelvi zavarban (Lukács, Racsmány, Ladányi) a munkaemlékezeti rendszer moduláló szerepével, illetve általános tanulási zavarokkal kapcsolatosak, különös tekintettel a procedurális rendszerek zavaraira ( Lukács, Racsmány, Ladányi). Az utóbbi érintettségét számos neurológiai nyelvi zavarban is kimutatták (Janacsek, Németh, Lukács).The review paper surveys the last 30 years of Hungarian cognitive psychology. Institutionally, support by the Soros foundation in the 90s for the university cognitive programs had as one consequence that three departments of cognition are active in Budapest today. Another aspect of insitutional development was the series of multidisciplinary conferences in Hungary (MAKOG), and Hungarian involvement in international graduate training programs in cognitive science. In its scientific substance, Hungarian cognitive research, like elsewhere in the world, moved from unanchored pure cognitive models towards neural, developmental, social, and evolutionary interpretations, partly also influenced by Hungarian traditions. Some of the most important domains of Hungarian cognitive research are perception, especially studies on the development of vision and hearing (Kovács, Winkler), neuropsychological interpretation of memory inhibition and implicit memory systems (Racsmány, Németh). In psycholinguistics, issues of Hungarian morphology and sentence processing were integrated in models of understanding (Pléh, Lukács, Gergely), alongside with a developmental and clinical characterization of Hungarian spatial language (Pléh, Lukács). Figurative language use was extensively studied in psychopathological contexts (Schnell), and a model was developed towards a neuropsychological separation of metaphoricity and frequency issues (Forgács). The most important results of developmental psycholinguistics are related to the role of ToM in early language acquisition (Kovács, Téglás, Király, Forgács). Contrastive studies also clarified that problems with language development in Williams syndrome, and the so called SLI (Lukács, Racsmány, Ladányi) are related to the modulating role of the working memory system and to general learning disturbances, with a special regard to disorders of procedural systems (Lukács, Racsmány, Ladányi). The involvement of this later system in several neurologically conditioned language disturbances was also observed (Janacsek, Németh, Lukács).